A Ferencváros labdarúgó-szakosztályának 124. születésnapján, kedden felavatták Borbás Gáspárnak, a klub és a magyar labdarúgó-válogatott első gólszerzőjének a szobrát az FTC népligeti sportközpontjában. Igazi úttörő volt a hőskor egyik klasszisa, aki az első magyar focista volt, aki elérte a 25. válogatottságot és aki jogi végzettséget szerzett. 1900-tól 1904-ig, majd 1910-től 1916-ig kihagyhatatlan tagja volt az FTC csapatának, amellyel öt bajnoki címet szerzett. Összesen 41 alkalommal szerepelt a nemzeti csapatban, 11 alkalommal volt eredményes. Később ügyészként dolgozott, gyakran jótékonykodott, majd a második világháború végén a nyilas terror alatt 180 zsidó munkaszolgálatos életét mentette meg.
„Példaképeket kell állítanunk a fiatalok elé. Úgy gondolom, Borbás Gáspárnál jobb példaképet nem lehet állítani a fiatalság elé.
Rendkívül tehetséges sportoló volt, azt mondták róla abban az időszakban, hogy a valaha volt legjobb balszélső. Miután a labdarúgópályafutása véget ért, fantasztikus karriert épített a sporton kívül is. Ami azonban igazán kiemeli őt a többi ember közül, hogy amikor nagy szükség volt rá, sok honfitársunk életét megmentette” – idézi Nyíri Zoltán ügyvezető alelnököt a fradi.hu, hozzátéve, hogy a szoboravatón, Borbás Gáspár dédunokái, Borbás Dorka, Borbás Barna és az alkotást készítő Borbás Márton is részt vettek.
Az FCSB elnöke nemrég arról beszélt: megcsapnák a Ferencvárost a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében. Most a sportigazgató nyilatkozta azt, hogy szívből reméli, a Fradi lesz az ellenfelük a 3. fordulóban.
Sosem volt még ilyen egyszerű kijátszani rendszereket, mint az MI megjelenése óta – és ez alapjaiban rengetheti meg többek között a globális pénzügyi biztonságot. A bűnözők már most is hatékonyan alkalmazzák a mesterségesintelligencia-eszközöket, miközben a pénzügyi ellenőrző rendszerek többsége még mindig a jelenlegi – nem pedig a közelgő – fenyegetésekre van felkészítve.
p
0
0
1
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 7 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
oberennsinnen49
2024. december 04. 06:41
A "Fradi" és semmiképp nem FTC, vagy Ferencváros házilapja megint a szemünk közé nyomott egy brosúrát, köszönjük.
Legyen Magyarország neve:
FRADIORSZÁG, ha kérhetem (?!), de tényleg, leghyünk mindannyian fradista kunyeráló, lejmoló, tarháló népség végre és akkor mindenki boldog lesz végre.
Elvégre az ország egyetlen nyomtatott sportlapja, a száz évesnél is idősebb - és valamikor valóban SPORT SZAKLAPKÉNT MŰKÖDŐ ÉS ALKOTÓ NSO. (NEMZETI SPORT) főembere (Ballai Attila) a szombati számban megírta: a Fradi minden sportoló otthona, magyar otthona, jöjjön a sportoló a válág nármely részéből, cvsak azért mert milyen jó fej ez a Fradi...
Goebbels is filoszemita volt - egészen addig, amíg Berlinbe nem költözött, ahol egy nap tapasztalata megváltoztatta.
Egyébként mikor fogtok már olyan zsidó embernek szobrot állítani, aki a Tanácsköztársaság vagy az Ávós terror alatt mentett magyarokat?